KALOS

Szerző: Hámori Máté2017.11.01

A történet szerint, mikor egy ifjú feltaláló megmutatta Leonardónak a legújabb repülő masinája tervrajzát, a mester csak egy pillantást vetett rá, majd kijelentette, hogy a szerkezet sosem fog repülni. És ezt honnan tudja ilyen biztosan? – hebegte a leforrázott kolléga. Mert nem szép – hangzott a válasz.

Örökké szép

A történet, azon túl, hogy szép (!), mélyebb értelmet is rejt magában. Ha úgy tetszik, titkos tudást, ami a tudomány korában élő ember félreértése nyomán, szinte teljesen kiveszett a mi, tudomány utáni korunkra. A hópehelyben, a születésben, az emlékezésben vagy az óra ketyegésében megbúvó szépség nem csupán bokréta a valóság kalapján: ő maga a valóság legmélyebb és igazi értelme – legalábbis a mi számunkra.

Mert mi az, ami megkülönböztet minket az őseinktől, mit adott nekünk, embereknek az evolúció, ami kiemel az állatiból minket? Talán az empátia, a bölcsesség, a tervezés képessége? Ezt sajnos gyorsan megcáfolja egy pillantás egy tetszőleges újság címlapjára. Az ajándék, amit az ember elsőként kapott a teremtésben, a legnagyobb felfedezés, amit az elmúlt kétmillió évben tettünk: a szépség. Ez a felfedezés nyitott kaput a túlvilág felismeréséhez, ez sarkallt minket a földi világ megismerésére, ez formálta törvényeink és államaink rendjét, ott őrködött legnagyobb vállalkozásaink felett a Kheopsz piramistól az Antarktisz felfedezéséig, ez tanított bennünket tisztelni és vágyakozni, ez tett minket – emberré.

A szépség az a daimón, ami átlelkesíti szemünkben az egész világot, értelmet ad a babgulyásnak és az éjjeli beszélgetéseknek, a tudománynak és a néni szomorúságának a villamoson. Becsüljük meg nagyon ezt a kincset, mert általa tudtuk megszeretni magunkat, és az egész mindenséget. Ne csökkenjen bennetek a szeretet! Ne halványuljon a szépség! Őrizzétek a lángot.