Bálint János a nemzetközi fuvolatanítás kiemelkedő alakja, aki számtalan vezető zenekari fuvolistát képzett világszerte.

Március 8-i mesterműhely koncertünknek ő lesz a szólistája. Ehhez a koncerthez kapcsolódón négyórás mesterkurzust rendezünk magyarországi szakközépiskolai és egyetemi képzésben résztvevő fuvolisták számára Bálint János vezetésével. Ugyanakkor a kurzust nyilvánossá tesszük a közönség és passzív résztvevők számára egyaránt. Az aktív résztvevők tervezett száma: 4 fő

A kurzus tervezett tematikája:

  1. A klasszikus és romantikus frazírozás alapvető különbségei
  2. A hangképzés problematikája (szájtartás, levegővezetés, a nyelv helyzete és

funkciói)

  1. Az artikuláció iskolája
  2. Hogyan készüljünk próbajátékra, illetve nemzetközi versenyre?

Bálint János tehát az artikulációs és hangképzési problémák megoldását helyezi a középpontba, annak érdekében, hogy a kurzuson résztvevő hallgató eséllyel induljon és sikeresen szerepeljen próbajátékon, versenyen.

A reménybeli aktív résztevők önéletrajzzal 2019. február 20-ig jelentkezhetnek Váraljai- Bátki Margit művészeti menedzsernél, a batki@odz.hu címen. A kiválasztás eredményét 2019. február 28-án közöljük.

Részvételi díj aktív résztvevők számára: 10.000,- Ft

Részvételi díj passzív közreműködők és a nézők számára:

https://odz.jegy.hu/program/nyilt-fuvolakurzus-balint-janossal-obudai-danubia-zenekar-98448/489473

  • a kurzuson és az esti koncerten 4000,- Ft (az odz.hu honlapján a Bérletvásárlás menüpont alatt: Mesterkurzus napijegy)
  • Az az aznap esti koncerten, változatlan helyszínen Bálint János előadásában hallhatjuk Vivaldi: Négy évszak fuvolás változatát

https://odz.jegy.hu/seasonticket/buy/160/86

szep mestermuley hosszu

 

NKA_logo_2012