Strauss | Metamorphosen
Mozart | Requiem

Közreműködik:
Kolonits Klára, ének
Balga Gabriella, ének
Rab Gyula, ének
Kovács István, ének
Kodály Kórus Debrecen

Vezényel: Hámori Máté

Ahol a szavak elfogynak, ott kezdődik a zene, ahol a fény kihuny, ott kap lángra a remény. A nagy kataklizmák, sorsfordító események határán születnek a legmegindítóbb és sokszor legszemélyesebb zeneművek. Egy idős, sikeres zeneszerző végigéli otthonának pusztulását, milliók halálát és megérzi, hogy a művészet sem lehet már ugyanaz, mint fiatal korában. Ezen a ponton születik meg a Metamorfózisok, ami összefoglalása a zenetörténet nagy korszakának Beethoventől Schönbergig, Strauss életművének utolsó nagy kinyilatkoztatása, egyben emlékezés, mely békévé oldja a harcot. Mozart utolsó műve végigjárja az utat, amit az ismeretlen kapujába érkező ember is: félelme kétségbeesésbe csap át, később Istent kéri számon szörnyű erővel, hogy végül a túlvilági élet reményébe oldódjon ez az angyalok nyelvén íródott, mélységesen emberi zene.