A nagybajszú ember letette a tollat, remegő kézzel pipára gyújtott, és gyanúsan nézegette azt a leírhatatlan mondatot a papíron. „Isten halott.” Ennyi volna hát? Nem kellett hadsereg, se Jákob lajtorjája, se mennydörgés és villámlás, és máris ledőlt egy régi, nyomasztó bálvány. Csak azt az újat kellett a helyébe faragni, egy kifürkészhetőbbet, egy ismerőst, aki válaszol, ha kérdezik. Nézte a mondatot, és nem jött rá, mi hiányzik. Hisz az Übermenschben ott van minden, amit az ember az istentől örökölt, ott van felnagyítva az erő, a könyörtelenség, a teremtés vágya és lehetősége, ott az egész világ… Mégis, valami hiányzik. Órákig töprengett így, majd a kihűlt pipát letéve nyugtalan, álomtalan alvásba zuhant. És nem jutott eszébe soha már az az egy szó: kegyelem.

Copland | Fanfare for the common man
Wagner | Tännhauser – nyitány
Wagner | Istenek alkonya – Siegfried Rajnai útja
R. Strauss | Imigyen szóla Zarathustra

vezényel: Hámori Máté