A revizor portál interjúja Hámori Mátéval

Az innováció kényszere és egy fásult kapcsolat újjáélesztése: az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjével arról is beszélgettünk, hogy voltaképp mi végre is járunk koncertekre. László Ferenc interjúja.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

Rádió interjú Hámori Mátéval

Zenekarunk Művészeti vezetője a Muzsikus Rádió vendége volt.

Ősök zenéje és Kodály az ÓDZ őszi műsorán

Két bérlettel, izgalmas együttműködésekkel és ifjúsági programokkal várja a Hámori Máté vezette Óbudai Danubia Zenekar közönségét 2017 őszén.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

Óbudai Danubia Zenekar: Haydn, Kodály, Bartók…

Ha egy sajtótájékoztatóról úgy távozik az ember, hogy rögtön keresni kezdi a szóba került zeneműveket, akkor valami nagyon jól működik.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

 Az Óbudai Danubia Zenekar őszi évada hamarosan indul

Hétvégétől a komolyzene rajongóit Kodály koncertekkel illetve az Ősök ritmusa című sorozattal várja az Óbudai Danubia Zenekar.

 A sajtótájékoztatóról készült riportot itt tekintheti meg!

 Az Óbudai Danubia Zenekar sajtótájékoztatója

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Hámori Máté karmesternek, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjének.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

Ősztől Kodály-sorozat és Ősök ritmusa az ÓDZtől

A Zeneakadémián Az ősök ritmusa című bérlet koncertjeivel, a Budapest Music Centerben Kodály-sorozattal várja a közönséget az Óbudai Danubia Zenekar ősszel.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

Indul az Óbudai Danubia Zenekar új évada

Hétvégétől többek között Kodály koncertekkel várják a komolyzene szerelmeseit.

A sajtótájékozatóról készült riportot itt tekintheti meg!

Kodály-sorozattal és Az ősök ritmusa-bérlettel készül az ÓDZ

A Zeneakadémián Az ősök ritmusa című bérlet koncertjeivel, a Budapest Music Centerben Kodály-sorozattal várja a közönséget az Óbudai Danubia Zenekar ősszel.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

“Láttam, hallottam…” – Hátborzongató és gyönyörű

Dermesztő, hideg, sőt rideg szél fúj átvitt értelemben, de az ember úgy érzi, hogy valóságosan is, a Mundruczó Kornél által rendezett Winterreise, azaz A Téli utazás előadásán a Trafóban.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

MIÉNK ITT A TÉR, A HANG

BARTÓK, DOHNÁNYI ÉS BRUCKNER AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKARRAL.
Erős a hatás, az élmény. Középerkély legközepe. Talán innen nyújtja a legszebb látványt a Zeneakadémia nagyterme. S talán itt a legtökéletesebb a hangzás, nem tudom. Mindenesetre nagyon jól szól Anton Bruckner IV. (Romantikus) szimfóniája. Hallgatom az Óbudai Danubia Zenekar előadásában, és hálával gondolok vissza az elmúlt majdnem 25 évre, nézem a lelkes fiatal művészeket. A szimfónia költői programja mintha kicsit róluk is szólna. .

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

 

SZAUNA-HATÁS

Az Óbudai Danubia Zenekar koncertje.
Hamar Zsolt jött, és rendesen megizzasztotta a Bartók-mű. Fenyő László hozta a csellóját, és ő izzasztotta meg a hallgatókat. Bruckner IV. szimfóniájától pedig mindenkit levert a víz.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

 

Fesztiválkeretben

Az Óbudai Danubia Zenekar koncertje.
Hangversenyéletünk gyakorlatában több együttesnél bevált, hogy gyors egymásutánban többször szólaltatják meg ugyanazt a műsort.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

 

Bevállalós Zenekar vagyunk

A 2017-18-as évadban több bérletsorozattal várja közönségét az Óbudai Danubia Zenekar. „Az ősök ritmusa” az eredetmítoszokban keresi a választ alapvető kérdéseinkre, a második sorozat címe egyszerűen: „Kodály”. Hámori Máté művészeti vezetőt kérdeztük a részletekről. CSABAI MÁTÉ INTERJÚJA.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

 

Dél-Afrikától Nagyabonyig

Pumeza Matshikiza áriaestje a Zeneakadémián, 2017. április 1. MERÉNYI PÉTER kritikája

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!

 

Rossini a BMC-ben

“„Önök kérték!” címmel harangozta be legújabb zeneszerző-sorozatát az Óbudai Danubia Zenekar. Ezúttal arra esett a választás, aki a zenei humorban nem ismert tréfát: Rossinire.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


INTERJÚ A TILOS RÁDIÓBAN

Hámori Máté interjúja meghallgatható az oldalunkról.


 

KOMOLYZENE ÉS BEEFSTEAK

“Az Óbudai Danubia Zenekar legfőbb célja, hogy a fiatalokat is megnyerje a komolyzenének. Rendszeresen terveznek ezért olyan tematikus koncertsorozatokat, amelyek előtt beavató előadásokat tartanak a közönségnek.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

KATARTIKUS MŰFAJI TALÁLKOZÁSOK

“Az Óbudai Danubia Zenekar a 2017-es évet is új koncepcióval kezdi, ezúttal a sorozat címe Otthon vagyunk. Hámori Máté, a zenekar művészeti vezetője most is műfajokat kapcsol össze, a zeneműveket magyar költők ismert versei köré fűzte.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

TAVASZ ROSSINIVEL ÉS VERSEKKEL

“Az Óbudai Danubia Zenekar idei sorozatában, az Otthon vagyunk elnevezésű bérletben az elhangzó zeneművek magyar költők verseire reflektálnak.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

OTTHON VAGYUNK – MAGYAR KÖLTŐK VERSEI

“A négyalkalmas sorozatban Ligeti, Bartók, Dohnányi, Brahms, Mahler és Beethoven művei hangzanak el Hámori Máté, Izaki Masahiro, Hamar Zsolt és Kobajasi Kenicsiró vezényletével a Zeneakadémián.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

TUDUNK EGYMÁSRÓL, MINT ÖRÖM ÉS BÁNAT. ENYÉM A MULT ÉS ÖVÉK A JELEN…

“József Attila mottóként idézett sorai egyszerre utalnak idei tematikus koncertsorozatunk címére: Otthon vagyunk, és utalnak arra, hogy rendhagyó koncertjeinken zene és irodalom közös pontjait keressük”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

OTTHON VAGYUNK EURÓPÁBAN ÉS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

“Elérte a száz előadást az Óbudai Danubia Zenekar a 2016. évben …”

Az cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

AZ „OTTHON” ÉS ROSSINI A DANUBIA ZENEKAR TAVASZI ÉVADÁBAN

“Az európai és a magyar kultúrának szenteli tavaszi évadát az Óbudai Danubia Zenekar. Január 17-ei sajtótájékoztatójukon két tematikus sorozatukról esett szó: az egyiket magyar költők versei köré, míg a másikat Rossini zenéje köré szervezik.”

Az interjú ezen az oldalon tekinthető meg!


 

JANUÁR 20-ÁN INDUL ÚJ KONCERTSOROZATUNK

Interjút készítettek Hámori Mátéval, zenekarunk művészeti vezetőjével, az M1, Ma délelőtt című műsorában, amiben szó esik a január 20-án induló új évadunkról is.

Az interjú ezen az oldalon tekinthető meg!


 

 

HÁMORI MÁTÉ ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR TALÁLKOZÁSA

Interjú Hámori Mátéval, zenekarunk művészeti vezetőjével, a Pirkadat című műsorban.

Az interjú ezen az oldalon tekinthető meg!


 

TORZÍTÓ HATÁSOK A HAZAI HANGVERSENYÉLETBEN

Interjú Ács Péterrel, zenekarunk ügyvezetőjével. “Az Óbudai Danubia Zenekar ügyvezetőjével új pozíciója kapcsán beszélgettünk az itthoni koncertrendezés helyzetéről…”

Az interjú ezen az oldalon tekinthető meg!


 

KÖLTÉSZET ÉS ZENE PÁRHUZAMA A ZENEAKADÉMIÁN

“Az Óbudai Danubia Zenekar legújabb, Otthon vagyunk című tematikus sorozatának központi témája az irodalom, azon belül is a költészet lesz.”

Az cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

INDUL AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR ÚJ ÉVADA

A Start Plusz című műsorban készült interjú Hámori Mátéval, zenekarunk művészeti vezetőjével. Szó esik a zenekarunk céljairól és az új évadunkról is.

Az interjú ezen az oldalon tekinthető meg!


 

DIÓTÖRŐ

“A koncert „tulajdonosa” az Óbudai Danubia Zenekar volt. Az első félidő Mácsai Pál Babits szavalatával kezdődött, majd Mozart zenéje töltötte ki a további perceket.” – Németh Márta kritikája.

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

PLAYLIST FORRADALMAKHOZ

“Slágerdarabbal nyitotta az Óbudai Danubia Zenekar legutóbbi koncertjét a Zeneakadémián, és egy olyan művel fejezte be, amely aligha válhat közönségkedvenccé. Közben pedig felcsendült egy magyar zsoltár, 1956-ot sirattuk október 23. és karácsony között félúton. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója – Párizs

“Nagy sikerű koncertet adott kedd este az Óbudai Danubia Zenekar Hámori Máté vezényletével Párizsban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

 

Párizsba jártunk

“Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának emlékévében október-november folyamán ünnepi hangversenysorozatra kerül sor 25 európai városban, az 56-os Emlékbizottság támogatásával.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

 

Andrea Bocelli ad koncertet a budapesti Szent István-bazilikában

“Budapesten Andrea Bocellit az Óbudai Danubia Zenekar és a Vox Humana Énekkar kíséri. Az evangelizációt – a vatikáni küldött mellett -€“ Erdő Péter bíboros tartja.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

Világsztárral lépett színpadra Zenekarunk

“Számos olasz világsláger előadóját, Toto Cutugnot kísérte a zenekar az október 15-i koncerten a Tüskecsarnokban.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

Bach sorozat története

Rádiós interjú a Bach sorozatról, Hámori Mátéval.

Az interjú ezen az oldalon hallgatható meg!


 

Út az új közönségréteg felé

“…ebben a szezonban új közönségrétegeket szeretne megszólítani, így a zenekar folytatja rendhagyó kalandozásait a társművészetek és műfajok világában, illetve az előző évadokhoz hasonlóan idén is tematikus koncertsorozatokkal jelentkeznek.”

A cikk ezen az oldalon tekinthető meg!


 

Interjú Hámori Mátéval az Esti kérdésben

Az interjúban szó esik a Szabadok vagyunk sorozat létrejöttéről és mondanivalójáról. Mit jelent az egyén, az alkotóművész, egy nemzet számára a szabadság?

Az interjú ezen az oldalon tekinthető meg!


Bélamese és Csipkejózsika – zenés ismeretterjesztés

“Az óbudai muzsikusok a 2016/17. évi szezonban kiemelt figyelmet szentelnek a fiataloknak.”

A teljes cikk ezen a linken olvasható!


 

2016-os őszi évad

“…ebben a szezonban is az új közönségrétegek bevonásának céljával hirdette meg koncertsorozatait. Ennek érdekében, a zenekar folytatja rendhagyó kalandozásait a társművészetek és műfajok világában.”

A teljes cikk itt olvasható!


 

Az Óbudai Danubia Zenekar új évada

“Az 56-os forradalomról és Johann Sebastian Bachról is koncertsorozattal emlékezik meg az őszi évadában az Óbudai Danubia Zenekar. A Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben rendezett programokról az együttes művészeti vezetője beszélt az InfoRádióban.”

A teljes cikk itt olvasható!


 

Operaünnep a Szigeten

“az Óbudai Danubia Zenekar éppen Gabriel Prokofjev, a nagy zeneszerző unokájának Turntable Concerto című művét játszotta, az ismert DJ, Mr. Switch közreműködésével. A szokatlan hangzás egy pillanatra azt juttatta eszembe, vajon egy koncerttermi közönség mit szólna a darabhoz? Ám a fiatalok jól fogadták a művet, még várnom is kellett egy keveset, mire szabad babzsákhoz jutottam, olyan sokan hallgatták a produkciót.” – írta Kondor Kata.

A teljes cikk itt olvasható!


Egész nyáron tartó komolyzenei koncertsorozat

A Start Plusz vendégei Érdi Tamás zongoraművész és Ács Péter az Óbudai Danubia Zenekar vezetője. Az interjúban beszámolunk a Klassz a pARTon létrejöttéről és a balatoni koncertekről.

Az interjúért kattints ide!


 

 

Karmesterkurzus Budapesten

“A mesterkurzusra 18 országból érkezett jelentkezés, az előzetes szakmai válogatás után 12 résztvevőnek van lehetősége együtt dolgozni az Óbudai Danubia Zenekarral a BMC-ben. A koncertet megelőző próbákon Helmut Lachenmann is részt vesz, személyesen tanítja be művét, ami komoly tapasztalatszerzési lehetőséget jelent a fiatal karmestereknek.”

A cikket a hvg.hu-n olvashatjátok!

 


 

 

Reményteli gyász

“Előfordul, hogy egy koncertnek már a műsor-összeállítása is egyfajta interpretációt sugall. Így volt ez az Óbudai Danubia Zenekar legutóbbi zeneakadémiai fellépésén, a „Hősök vagyunk” sorozat zárókoncertjén is, ahol a mottó a Reményt sejtette – a sokkal kézenfekvőbb Gyász helyett.”

A cikket a playliszt.reblog.hu-n olvashatjátok!


 

 

HŐSI HALÁL

“Miközben Amerika Kapitány és Vasember egyre többet izgul azon, mi lesz a féktelen ugrándozásaik közben a helikopterekből kizuhant emberkékkel, a Danubia Zenekar a Hősök vagyunk koncertsorozat záróestjén a halálról zenélt.”- Csabai Máté kritikája.

A kritikát a http://revizoronline.com/hu-n olvashatjátok!


 

 

 

Mozart metamorfózisa – Interjú Hámori Mátéval

Interjú Hámori Mátéval,  a zenekar karmesterével a Remélünk című koncert kapcsán, a Hősök vagyunk koncertsorozat utolsó állomásán.

Az interjút a fidelio.hu-n láthatjátok!


 

 

Detroiti techno szimfonikus átiratban – Jeff Mills koncert

“A Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége különleges élményben részesült péntek este a Millenáris Teátrumban: a keverőpultban varázsló Jeff Mills, a 2012-es párizsi ősbemutató karmestere, Christophe Mangou és az Óbudai Danubia Zenekar előadásában csendült fel a detroiti technolegenda Light from the Outside World projektje, elektronikus tánc- és szimfonikus zene futurista fúziója.”

A cikket itt olvashatjátok!


 

 

KIDERÜL, HOGY MIRE JÓ A KARMESTER

AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR KOMPLEX ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMOT KÍNÁL

“A Zeneakadémia termeiben iskoláscsoportok közlekednek főműsoridőn kívül? Gyermekkacaj hullámzik át az antik és reneszánsz hatásokat szecesszióval bátran vegyítő falak között? Valami változik a világban.”

A cikket itt olvashatjátok!


 

 

Hangversenyt hallgathatnak a sztrájk alatt

“A Laborc utcai iskolában az Óbudai Danubia Zenekar ad koncertet, amelyet az oktatásra váró gyerekek és persze a sztrájkoló tanárok is simán hallgathatnak.” – írja Dull Szabolcs.

A cikket az index.hu-n olvashatjátok!


 

 

Nápolyi Szext a Tilos Rádióban, Hámori Mátéval

Az interjút Végső Zoltán készítette, akinek ezúton is köszönjük a meghívást. Az interjúban szó esik zenéről, életről és a következő koncertjeinkről is.

Hallgassátok meg!


Újult erővel vágunk neki a 2016-os évadnak!

(Évnyitó sajtótájékoztató)

“Az Óbudai Danubia Zenekar tavalyi 94 teltházas fellépése után újult erővel vág neki a 2016-os évadnak. Hősök vagyunk címmel folytatják tematikus koncertsorozatukat a Zeneakadémián, melynek hívószavai a Szeretünk, Küzdünk, Teremtünk és Remélünk. Továbbá egy három részből álló Schumann-portrésorozattal is készülnek, amely a zeneszerző gazdag és talányos életművét igyekszik megismertetni.”

A cikket a kultura.hu-n olvashatjátok!


A ködös idő ellenére meghozta a tavaszt az ÓDZ…

“A Klasszik Rádió régóta tartó barátsággal tekint az Óbudai Danubia Zenekarra. Nem véletlen, hogy Hámori Máté, karmester, művészeti vezető szavai „zene volt füleinknek”, miszerint a zenekar küldetésének tekinti a klasszikus zene széles közönséghez való eljuttatását, s a falak lebontását, ami esetenként a komolyzene és a magát laikusnak valló közönség közé ékelődhet. “

A cikket itt olvashatjátok tovább!


Közelkép: Haydn-vacsora

“A klasszikus zene és a gasztronómia tudvalévő egyáltalán nem rossz párosítás. Nem véletlenül egyre divatosabbak a vacsorakoncertek. Persze akkor az igazi, ha az igényes zene mellé igényes ételek párosulnak. Az Óbudai Danubia Zenekar által meghirdetett Haydn-vacsora című program szerencsére ebbe a sorba tartozik.”

A cikket a Népszava honlapján olvashatjátok!


NEM MESE AZ, GYERMEK

“Megnyerő a kreativitás, melynek a fiatalos zenekar koncertről koncertre tanúbizonyságát adja.” – 
Csabai Máté.

Két népszerű mű ritkán hallható változatát játszotta az Óbudai Danubia Zenekar Mese című hangversenyén a Zeneakadémián. Megnyerő a kreativitás, melynek a fiatalos zenekar koncertről koncertre tanúbizonyságát adja. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

A cikk a revizoronline oldalon olvasható!


Fiatalon hogyan tudja magát elfogadtatni az ember?

Gyerekkoráról, édesapjáról, Hámori József agykutató-professzorról, fiatalságról, sikereiről, Vásáry Tamásról, Kocsis Zoltánról és zenekaráról, az Óbudai Danubia Zenekarról is kérdezte Andor Éva az egyik legtehetségesebb fiatal magyar karmestert, Hámori Mátét.

Az interjú a faktor.hu-n!


„Mindig volt valami emberi plusz”

Ács Péter, az Óbudai Danubia Zenekar ügyvezető igazgatója

Már nem ifjúsági zenekar, de a fiataloknak éppenséggel egyre nagyobb figyelmet szentel. Régi szellemiségről és új lendületről, partnerségről és piszkos anyagiakról, illetve a bicskei menekülttábor és Schubert kapcsolatáról beszélgettünk.

A cikk a magyarnarancs.hu-n!


A Danubia hullámain

Az ODZ és karmesterük, Hámori Máté nagyon ügyes műsor-összeállítással készült május 22-ei zeneakadémiai koncertjére. A darabok kivétel nélkül hazai szerzők alkotásai, de az utolsó szám – Bartók Concertója – kivételével alig-alig szólalnak meg a hangversenytermekben. Pedig – főképpen a szünet előtti művet hallgatva – többször is műsorra tűzhetnék némelyiket. Kritika.

fidelio.hu


MAGYAR VAGY NEM MAGYAR?

Bartók – Szülőföld / Óbudai Danubia Zenekar

Legalább annyit lehetne beszélni az Óbudai Danubia Zenekar május 22-i koncertjének műsorszerkesztéséről, mint a felcsendülő zenék minőségéről. Hámori Máté zenekara Mosonyi Mihály, Liszt és Bartók műveit vitte a Zeneakadémiára. Kritika.

 revizoronline.hu


“Eljutni az emberek szívéhez”

Az Óbudai Danubia Zenekar 2014/15-ös, Íme, az Ember című sorozatának nyolcadik, befejező koncertje Bartók – Szülőföld címmel május 22-én lesz hallható a Zeneakadémián Hámori Máté vezényletével, de már válthatók bérletek a következő évadra is. A zenekar művészeti vezetője hazaszeretetről, sokoldalúságról és az ember gyermeki énjét felidéző új koncertsorozatról is mesél.

(Fidelio.hu, Kádár-Csoboth Judit, 2015. május 21.)


Interjúk Hámori Mátéval, Fidelio Klasszik

Az Óbudai Danubia Zenekar 2014/15-ös, Íme, az Ember című sorozatának nyolcadik, befejező koncertje Bartók – Szülőföld címmel május 22-én volt a Zeneakadémián Hámori Máté vezényletével. A Danubia május 22-i hangversenyéről Fellegi Lénárd a zenekar vezetőjét, Hámori Mátét kérdezte.Interjú az őszi bérletekrőlMár kaphatók bérletek az Óbudai Danubia Zenekar 2015/16-os koncertsorozataira.  A négy koncertről Fellegi Lénárd Hámori Mátéval, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjével beszélgetett.

(Klasszik Rádió, 2015. május 16.)


Interjú Ács Péterrel

A Klubrádió klubdéldelőtt című műsorában Kun Zsuzsa beszélgetett Ács Péterrel.

(Klubrádió, 2015.04.18.)


Arckép – interjú Hámori Mátéval a Bartók Rádión

Az Arckép című műsorban Katona Márta beszélget művészeti vezetőnkkel.

(Bartók Rádió, 2015.05.01.)


Háború és béke Kocsissal

Volt néhány alkalmam mostanában az Óbudai Danubia Zenekart hallgatni, és ha nyomokban is, ám sok jót fedeztem fel bennük. Most viszont egy igazi, nagy karmesterrel, Kocsis Zoltán vezényletével tudtam tesztelni őket, és kíváncsian vártam, hogy a jelentős csere merre billenti az állapotukat?

prae.hu, 2015.04.12.


Perényi Miklós Schumannal

„Íme, az ember”, olvassuk az Óbudai Danubia Zenekar bérletsorozatának címét, a koncertek egy-egy szerző, hangulat, ellentét vagy épp a szülőföld köré kapcsolódó műveket tartalmaznak. Február 3-án Robert Schumann művei szólaltak meg a Zeneakadémián, telt ház előtt. Nem véletlenül, hiszen a szólista a nagyszerű Perényi Miklós volt.

papiruszportal.hu, Lehotka Ildikó, 2015. február 10.


Beszámoló: Bruckner – Szépség és hit

A megtévesztően fülbemászó passzusok ellenére a szólistától igencsak komoly felkészültséget igénylő versenyművet Zalai Antal lenyűgöző könnyedséggel, jóformán magától értetődő természetességgel szólaltatta meg. A szólóhegedű valóban egyfajta párbeszédet folytatott a zenekarral, amihez kétségkívül a Hámori Máté dirigálta hangszeres együttes is kiváló partnernek bizonyult.

ekultura.hu, Galamb Zoltán, 2015. január 14.


At the Bow of the Danubia

By the twentieth anniversary of its foundation, Danubia Orchestra Óbuda has matured into a critically acclaimed musical ensemble and achieved national and international recognition. The band is sailing full speed ahead towards new projects and exciting performances captained by conductor Máté Hámori, art director of the Danubia since September 2013.

Luxury Funzine, 2014. tél


 

A karmester, aki már az oroszok spájzában van

…a csúcspontok olyan eszményi előkészítéssel és átütően szólaltak meg, ami borzongató élménnyé tette az előadást. Az ütőhangszeresek is remek produkciót nyújtottak, az pedig egyértelművé vált, hogy Héja Domonkos nagyon otthon van Sosztakovics zenei világában.

KultFIlter.hu, 2014. 12. 07.


Egy kis Schubertiáda – lépcsőzés közben

Talán csak én fantáziálok a karmester személyiségéről, de a lelki szemeim előtt igazi Don Giovanninak látom, az érzékiség par excellence megjelenésének. A zenekar dinamikusan, érzékenyen játszik, a diverdimento szórakoztat, a szólamok és a zenei részek a helyükön, megfelelő arányban és időzítéssel szólalnak meg. Nem tudom, érthető-e az, amit mondani szeretnék: a Danubia Zenekar kiváló együttes, és a karmester is szakmája csúcsán áll. Van még néhány ilyen kis hazánkban. Ahogy a világban még annyibb…

Danczi Csaba László, Prae.hu, 2014.11.19.


Liszt-kukacok Akadémiája – Zeneakadémia

Ismeretes, hogy a 20. század egyik legnépszerűbb komolyzenei ifjúsági műve Benjamin Britten Változatok és fúga egy Purcell-témára című kompozíciója. A darab eredetileg The Young Person’s Guide to the Orchestra (Fiatalok zenekari kalauza) címmel vált ismertté, és egy hasznos megrendelésnek köszönheti keletkezését. A harminchárom éves Brittent egy évvel a második világháború vége után, 1946-ban azzal a felkéréssel keresték meg: komponáljon zenét egy oktatófilmhez, amely a zenekar hangszereit mutatná be…

Csengery Kristóf, Zenekar Újság, 2014. november 8.


Íme az ember- Végzet: Zenekar Újság kritika

A korábban már méltatott címmel megrendezésre kerülő bérleti sorozat, az „Íme, az ember” második estje, „Végzet” címmel, a Magyar holokauszt – 2014 támogatásával valósult meg. A műsor nyitószáma ősbemutató, Tiszai Péter a holokauszt emlékének szentelte Vonószenekari concertóját. A szerző nyilatkozata szerint „ellentmondásos vizuális élmény” inspirálta, akárcsak a második műsorszámot, Liszt Haláltáncát, amely Farkas Gábor szólójával csendült fel. A terjedelmes első rész a szünet után Beethoven V. szimfóniájával folytatódott.

Zenekar – 2014. november


Feltörekvők: Hámori Máté karmester

Nemrég lépte át a harmincat, de magabiztos, határozott stílusa és vitathatatlan tehetsége töretlenül viszi előre a siker útján. Nyolc éve diplomázott a Zeneakadémia karmesterképző szakán, jelenleg az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője. Kísérte már többek között Rost Andreát, Vásáry Tamást, Lencsés Lajost és Csáki Andrást.

MarieClaire.hu, Máder Ági, 2014. 10. 16.


“Kozmikus” zeneművek az Óbudai Danubia műsorán

Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője az együttes szeptember 9-ei, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: “a mi dolgunk az, hogy életet adjunk a remekműveknek, hogy feltámasszuk őket időről időre, hogy a papírból zene, a gondolatból érzés, az élményből élet fakadjon”.

Fidelio.hu, 2014. 09. 10.


Életet adni a remekműveknek

Az együttes a Budapest Music Centerben Schubert-sorozatot is rendez, szerepet vállalt Witold Gombrowicz Operett című darabjának előadásában a Nemzeti Színházban, valamint közreműködik az Opera Anyegin-balettjének tánckísérletében.

magyarhirlap.hu, Hrecska Renáta, 2014. 09. 10.


Óbudai Danubia Zenekar, új évad

Bús Balázs, Óbuda polgármestere elmondta, a kerület életében nagyon fontosnak tartják a közösség-építést, melyre a kultúra a legjobb eszköz. A Danubia zenekarral 2007 óta nagyon szoros a kapcsolat, ebben az évben már az induló támogatás négyszeresét tudják biztosítani.

Euroastra, 2014. 09. 10.


A romlás és a meztelenség kora

Gombrowicz Operettje jó darab, de színházban ritkán sikerül ezt bizonyítani – Lengyel rendezőben bízik a Nemzeti színház

MagyarHirlap.hu, Hrecska Renáta, 2014. 09. 09.


Kívánságkosár

Beszélgetés Ács Péterrel a Danubia őszi évadának programjairól.

Duna TV, 2014. 09. 05.


Az Óbudai Danubia Zenekarral indít a Nemzeti

A kooprodukciók a fenntartathóság miatt is fontosak, hiszen a zenekar a bevételeinek csupán 5-5 százalékát kapja az államtól, illetve az önkormányzattól. Ehhez képest büszkeséggel tölt el, hogy a 2012-es évet 100 milliós, a 2013-ast 14 milliós nyereséggel zártuk.

Beszélgetés Ács Péterrel
Kultúra.hu, Takács Erzsébet, 2014. 08. 11.


Koncertekről

A Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral tavaly (a MüPában) már megszólaltatta Vashegyi György Mendelssohn korai oratóriumát, a Paulust. Most a Zeneakadémián részben megváltozott előadással csendült fel a mű. A korhű hangszereken játszó Orfeo helyett az Óbudai Danubia Zenekar vállalkozott arra, hogy partneréül szegődik a Purcell Kórusnak. A szólisták közül ismét fellépett Szutrély Katalin és Kálmán László, a címszereplőt pedig ezúttal az a Blazsó Domonkos alakította, akinek a korábbi előadásban csupán kisebb szóló-szerep jutott.

Zenekar, Fittler Katalin, 2014/4.


Fidelio Klasszik: Danubia 20

A zenekar hagyományos koncertjeinek az újra megnyílt Zeneakadémia lett ismét a helyszíne, de a következő évtizedek fiatal közönségét az új sorozatok célozzák meg, amelyeket a Budapest Music Center lát vendégül. Mindezekről Ács Péterrel, az együttes ügyvezető igazgatójával beszélgettem.

Klasszik rádió, 2014. 05. 03.


Koncertekről

Az Óbudai Danubia Zenekar előadásait koncertjei különböző színhelyein egyaránt a közönség érdeklődése kíséri – úgy tűnik, mobilizálható törzsközönséggel rendelkezik, amelyben, örvendetes módon, a koncertlátogatók különböző generációi képviselve vannak. Az idősebbek hűsége értékjelző, az időről-időre megújuló-fiatalodó zenekari tagság pedig a saját korosztályát tudja mozgósítani.

Zenekar, Fittler Katalin, 2014/3.


„Vegyíteni régit és újat”

Szeretnénk megfelelni meglévő közönségünknek, akik sok esetben a jól ismert, népszerű műveket szeretnék hallani, de újdonságokat is tervezünk. Én különösen szeretem azokat a műveket, amelyek valamilyen okból – és nem azért, mert gyengék – háttérbe szorultak.

Beszélgetés Hámori Mátéval
Fidelio.hu, Bokor Gabriella, 2014. 05. 04.


Fidelio Klasszik: Remete

Remete címmel hallható május 9-én az Óbudai Danubia Zenekar Beethoven-sorozatának második hangversenye a Budapest Music centerben. A koncerten a zeneszerző F-dúr vonósnégyese és V, szimfóniája csendül fel. Az esten közreműködik az Accord Quartet, vezényel Hámori Máté. A részletekről Hámori Mátéval, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjével beszélgettem.

Klasszik rádió, 2014. 05. 03.


Különleges lánykérés a Zeneakadémián

Rigó Balázs tegnap este a Zeneakadémián, a műsor közben tette fel a nagy kérdést szerelmének, Ditzendi Orsolyának. A történész fiatalembert nem kosarazta ki szociológus kedvese, igent mondott a különleges lánykérésre – derült ki az RTL klub riportjából.

 Hir24.hu, 2014. 05. 02.


Próbaterem a Danubiának

Többféle tervünk is volt az épület hasznosítására, de a Danubia egy olyan elképzeléssel jelentkezett, amely egyezik az önkormányzat kulturális célkitűzéseivel. Ők ugyanis első lépésben egy próbaterem kialakítását, ezt követően pedig egy nívós előadóhely, illetve egy óbudai komolyzenei kulturális központ létrehozását tűzték ki célul” – nyilatkozta a Pest-budai Látképnek Bús Balázs III. kerületi polgármester.

Heti Válasz, Csikor Ottó, 2014.04.24.


„Arra vágyom, hogy ne vágyjak semmire”

Pályája kezdete óta ismerem, és rögtön felfedeztem benne a tehetséget. A londoni Nemzetközi Karmester Versenyen zsűritag voltam. Hallhattam kiváló produkcióit, és örültem, hogy egyike volt a győzteseknek. Az elmúlt húsz-harminc évben mindig magam dirigálok, amikor zongorázom, csak egy-egy kivétel van ez alól, mint például ez az alkalom.

Vásáry Tamás Hámori Mátéról
Kultúrpart.hu, Marosi Viktor, 2014. 04. 23.


Lázadni bölcs dolog

Hámori Máté nagy mozdulatokkal és fiatalos lendülettel dirigálta együttesét, akik kiválóan reagáltak az instrukciókra, és a választott tematikával is tökéletesen azonosulni tudtak. Kifejezésre juttatták a leglényegesebbet, hogy lázadni nem csak valami ellen, de valami mellett is lehet, sőt érdemes.

Fidelio.hu, Ur Máté, 2014. 04. 19.


Akit a sztárság nem érdekel

Interjú Cser Krisztián operaénekessel

Az est specialitása az lesz, hogy Magyarországon tényleg ritkán hallott áriákkal lehet majd találkozni. Létezik egy CD ilyen áriákkal – ha jól emlékszem – még Gregor József előadásában, de alapvetően nem szokás ezeket énekelni.

Prae.hu, Szlávik Dóra, 2014. 02. 20.


Húszévesen a moziban

A zenekar legfontosabb célkitűzése, hogy törzsközönségét a harminc-negyvenes korosztályra is kibővítse. Nem véletlen, hogy az együttes nagysikerű tematikus portré sorozatát a Budapest Music Centerbe költöztette át, mely az utóbbi években hazánk egyik meghatározó koncerthelyszíne lett.

Kulturpart.hu, 2014. 02.08.


Megújul az Óbudai Danubia Zenekar

Az együttes vezetői elárulták: a felújított Vigadóban március 23-án, a nyitóhangversenyen az Óbudai Danubia Zenekar játszik. A honlap és a logó megváltozása azt a célt szolgája, hogy a törzsközönséget, amely két évtizede hűségesen kitart mellettük, újabb, ha lehet, fiatalabb réteggel bővítsék – mondta el az újdonságokat bemutató sajtótájékoztatón Ács Péter ügyvezető igazgató, aki másodszor is elnyerte a posztot.

Gramofon.hu, 2014. 02. 04.


Megújul az Óbudai Danubia Zenekar

Arculatváltással, új zenei sorozatokkal, ifjúsági programokkal újul meg a húszéves Óbudai Danubia Zenekar, amelynek szeptembertől új művészeti vezetője van Hámori Máté személyében. A Fővárosi Közgyűlés döntésének értelmében a zenekar az egykori Flórián mozi épületébe költözhetett.

Magyar Hírlap, 2014. 02. 03.


Az Óbudai Danubius Zenekar huszadik évada

Beszámoló a zenekar sajtótájékoztatójáról
prae.hu, 2014. 01. 30.


Mozart akár az öngyilkosság felé vezető útról is visszarángat

Mozart olyan hívószó, olyan erős brand, hogy mindenki azt gondolja, ismeri. És mi megmutatjuk, hogy igen – de mégsem. Vagy nem úgy, ahogy gondolnák.

Origo.hu, 2013. 12. 20.


Gyermek – Isten – Ember: Mozart

Az Óbudai Danubia Zenekar most induló háromrészes sorozata a klasszikus zene megunhatatlan szupersztárját, Mozartot igyekszik új megvilágításba helyezni a Budapest Music Center vadonatúj koncerttermében.

Fidelio.hu, 2013. 11. 28.


Gyermek, Isten, Ember: Mozart

Szeretnénk megszólítani a fiatal értelmiséget, akik nem feltétlenül hallgatnak komolyzenét, mégis fogékonyak a kultúrára.

Széles-Horváth Anna, Kultúra.hu, 2013. 11. 27