Nemrég lépte át a harmincat, de magabiztos, határozott stílusa és vitathatatlan tehetsége töretlenül viszi előre a siker útján. Nyolc éve diplomázott a Zeneakadémia karmester képző szakán, jelenleg az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője. Kísérte már többek között Rost Andreát, Vásáry Tamást, Lencsés Lajost és Csáki Andrást.

Gyermekkorodban kezdted a zenei tanulmányaidat, zongorázni és zenét szerezni is tanultál. Hogy került a kezedbe végül karmesterpálca?

Sosem szerettem egyedül zenélni, a zongorázást is szűk térnek tartottam. Ugyanakkor nagyon izgatott a művek belső világa, amit zeneszerzői tanulmányaim alatt kezdtem el kutatni. Így jutottam el a közös metszéspontig, a karmester pályáig. Mikor előadok egy darabot, azt a különböző hangszerekből és szólamokból úgy kell összeraknom, összevezetnem, hogy abból tényleg újra megszülessen a zenemű. Egy kicsit hasonlít a komponálásra is.

Tavaly lettél az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője, ezen kívül az Operaházban is dirigálsz bemutatókat, nem beszélve a számos nagy névről, akiket eddig kísértél. Könnyű utad volt idáig?

Nem igazán. Az elején kimondottam gyorsan haladt előre a karrierem. 2003-ban, még a Zeneakadémiai tanulmányaim alatt, alapítottam egy kamarazenekart, a Teatro di Musica-t. Ezt nagyon sok karmester csinálja, mert kezdő korában senki nem kap zenekart a keze alá. A velem egykorúakból álló formációnk egészen addig volt sikeres, míg tudtam rá forrásokat szerezni, mivel egy zenekar fenntartása nagyon drága műfaj, ráadásul hasznot sem termel. Eleinte még lelkesedésből jöttek a zenészek, de nem várhattam el tőlük, hogy évekig ingyen dolgozzanak. Folyamatosan külső forrásokat kellett találnom a működéshez, ami diákként nem volt egyszerű feladat. Egyszer még az autómat is eladtam az egyik koncertet finanszírozásáért, de tudtam, hogy ezt sokáig nem lehet így csinálni. A Teatro di Musica megszűnése után hívtak zenekarokhoz vezényelni, de saját zenekarom már nem volt, ami az állandóságot biztosította volna. Nem minden együttes jut azért ilyen sorsra, az Óbudai Danubia Zenekart is hasonlóan indította el több mint húsz évvel ezelőtt Héja Domonkos, de ők fent tudtak maradni.

Mennyire fogadtak/fogadnak el ilyen fiatalon vezetőként, karmesterként?

Nagyon nehéz kezdő karmesterként odaállni egy zenekar elé. Fontos, hogy elhitessem velük, hogy minden pillanatban rám hagyatkozhatnak, mivel én jobban tudom, – vagy legalábbis olyan jól tudom – a dolgomat, mint ők. Ez nem volt könnyű feladat, ahogy most sem az, mert sok ember akaratát kell egy irányba terelni a célért, egy oldott és tényleg felemelő közös zenélésért. Szerencsére van bennem vezetői ambíció és általában sikerül elérnem, hogy bízzanak bennem.

A fiatalok zenei képzését szinte küldetésednek tekinted. Mit szeretnél átadni a zenén keresztül?

Az együtt zenélés arról szól, hogyan egyeztessük össze, hogy mások vagyunk, mint a többiek, a saját utunkat járva találkozunk és közöset alkotunk. Egy ilyen közösség olyan, mint egy profi sportcsapat. A teljesítménye elérésében mindenkinek határozott és fontos szerepe van, de közben nem veszíti el önmagát. Ha ez jól sikerül, akkor hatalmas és erős közösségi élmény születik, ami mindenki fejlődésére kiemelkedően hat. A művészet különböző ágaiban általában mindenki magányos alkotó, így a közös zenélés sokkal több mindent megmozgat, miközben egy közös célért kamatoztatjuk a tehetségünket.

Híres vagy arról, hogy a munkád során mindig az újat, a különlegeset keresed. Jelenleg min dolgozol?

Az ifjúsági koncertek a legjobb táptalajai az újításoknak. Amíg több időm volt rá, rengeteg felkérésnek tettem eleget és próbáltam a gyerekek nyelvén érthető, de zeneileg is kiemelkedő előadásokat létrehozni. Ehhez az egyik legjobb út az opera és a zenés színház, mert azokban olyan történet van, amikkel a legkisebbek is könnyen azonosulnak, miközben zeneileg is fejlődnek. Először kisoperákat csináltam, aztán elkezdtem alternatív utakat, formákat keresni. Így született meg például a Bartók és Ravel művekre épülő programom, melyben a kortárs mesét ötvöztem élő homokanimációval. Az Óbudai Danubia Zenekarral pedig ebben az évadban készülünk minden korosztályhoz szóló újdonságokkal, melyekben különböző művészeti ágak eszközein keresztül próbáljuk a zene belső tartalmát kifejezni.

Kiket szeretnél megszólítani ezzel?

Az „Íme az ember” címet adtuk az évadnak, melyben minden koncert, előadás egy ősi és fontos emberi kérdéssel foglalkozik. Boncolgatjuk többek között a pokol és menny, a szerelem és halál vagy a szépség és hit témáját. A november 2-án megrendezett Végzet című koncertünkön, amely a Magyar Holokauszt emlékév támogatásával jött létre, például Liszt Ferenc haláltánca mellett Beethoven V. szimfóniáját is játsszuk, de Tiszai Péter vonószenekari concertoja is azon az estén debütál a Zeneakadémián. Úgy gondolom, hogy talán közelebb hozható ily módon egy-egy komolyzenei évad, hiszen igyekszünk a művekben rejlő drámai tartalmat kimondani. De sokszor elég, ha csak meghallgatjuk a művet és az hat ránk, minden magyarázat nélkül. Ezzel együtt nem árt, ha jobban vezetjük a közönséget, mint ahogy az elmúlt évszázadban szokássá vált. A komolyzenével foglalkozók sokszor természetesnek veszik, hogy aki eljön a koncertekre, az úgy is tudja, miről van szó. Úgy gondolom, ezt ma már nem tehetjük meg, mert nincs utánpótlása a közönségnek. Szerintem jobban el kell magyarázni és minél színesebben megmutatni az embereknek, hogy mi mit is csinálunk a zenében, és azon túl.

Hogy látod a mai magyar komoly zenét? Lesznek még meghatározó zeneszerzők?

Általános vélekedés, hogy a nagy zeneszerzők már mind a föld alatt vannak, de erre már sokszor rácáfolt a történelem. A zenének sosincs vége, csak átalakul, és mindig lesznek zsenik, kreatív elmék, akik leteszik a névjegyüket az utókornak. Jelenleg azt látom, hogy a mai fiatal zeneszerzők nagyon kevés lehetőséget kapnak, és kevés közülük az, aki korának gyermeke lenne. A nagy zeneszerzők úgy tudtak valami nagyot létrehozni, hogy abszolút annak a kornak az ízlését, lüktetését és problémáit vették át, amiben éltek. Azt érzem, hogy a mai zeneszerzők mindig a régiekhez akarnak csatlakozni, akár az avantgárd irányt folytatni, akár azzal szembemenni, vagy valami régire visszautalni. Nem igazán találkoztam olyannal, aki elrugaszkodik a formáktól, persze egyáltalán nem biztos, hogy a jövő zeneszerzője szimfonikus zenekarral fog nyitni és koncerttermekben, frakkokban él majd tovább. A tömegek zenefogyasztási igénye ma már teljesen más irányba halad. Annyira nyitott korban élünk, hogy kell néha egy pici tükröt tartunk az emberek elé, hogy elmerülhessenek a zenében. Ez igenis egy olyan pillanat, amire mindenkinek szüksége van. És ameddig ez így van, addig csinálom tovább.

Szenvedélyesen szereted a szakmád és a zenét, de ha újra kezdhetnéd, kipróbálnál valami mást?

Nagyon sok minden érdekel, de a zene olyan szinten megfertőzött, hogy nehezen tudnám az életemet elképzelni nélküle. Ha újra kezdhetném, akkor is a kreativitás és a közös alkotás kerülne előtérbe

MarieClaire.hu, Máder Ági, 2014. 10. 16.