A Budapesti Danubia zenekar „háromfelvonásos” Mozart-sorozatának második estéje, december 21-én a BMC koncerttermében a zeneszerző ritkán játszott vallásos műveivel ajándékozza meg a karácsonyra készülődőket. Hogy miért érdemes „a földre szállt angyal” zenei aurájában tölteni ezt az estét, arról Hámori Mátét, az együttes művészeti igazgatóját kérdeztük.

Az interjú helyszínéül kijelölt kávézóban egyetlen ember ül, és elmélyülten olvas. Nem volna komoly kihívás felismerni még akkor sem, ha nem láttam volna korábban dirigálni. Hámori Máté ugyanis nem könyvet olvas, hanem partitúrát. Mozart Davide Penitente című darabja van a kezében.

Olvasol?

Tanulok.

Ne ijedj meg, előveszem a diktafont.

Nem vagyok politikus, hogy megijedjek – mondja és félretolja a kottát.

A Danubia első Mozart estje a gyermekről szólt. A szombati koncert istené, a harmadik pedig az emberé. Mi alapján válogattál?

Az első koncert és az első téma a játékosságé, könnyedségé volt, tulajdonképpen a filmből is ismert Mozart-képre válaszolt, azt erősítette. A második rész az istenhez fűződő viszonyt járja körbe. Kevesen tudják, hogy Mozart hívő volt. Nem mondanám, hogy a klasszikus értelemben vallásos volt, mert azt nem tudhatjuk, de fontos, hogy mély, őszinte viszony fűzte a túlvilági erőkhöz. A leveleiből is kiderül, hogy nap mint nap foglalkozott a halál, a túlvilág kérdéseivel, amit viszonylag kevesen tudnak róla.

Állandó félelemben élt?

Éppen csak annyira, mint minden ember. Még csak 28 éves volt, mikor haldokló apjához írt vigaszlevelében arról beszél, milyen sokat foglalkoztatja a halál, a túlvilág gondolata, hogy megnyugodott isten akaratában, ha egyszer úgy dönt majd, hogy elszólítja. Sokat ír arról, milyen érzésekkel, milyen békével viseli a tudatot, hogy lehet, másnap már nem él.

Egy haldoklónak írt levélben nem is tehet másképp.

Nyilván ebben a levélben van valami gyermeki, valami biztatni akaró, de a vallási műveiből is ez derül ki. Amit szombaton játszunk, a C-moll mise átfogalmazásaként komponált Davide Penitente is ezt közvetíti. Ezt a művet megrendelésre írta egyébként Mozart, a töredékben maradt C-moll misét dolgozta át egy olasz szövegre, aminek az íróját nem ismerjük. Ezt a darabot nagyon ritkán játsszák.

A koncert első fele is kuriózum.

A gyászmisét (Grabmusik KV42) 12 évesen írta Mozart, igen. A megváltásról szól, valamiképpen a Requiem előképét is láthatjuk benne. Gyönyörű zene, egy lélek és egy angyal párbeszéde zajlik, magával ragadó és nagyon gazdag nyelven. Ráadásul nagyon ritkán van színpadon. Most szombaton szólistákkal és a Vass Lajos Kamarakórussal közösen adjuk elő.

És mit mond Mozart, az ember?

A harmadik téma, amit február 23-án viszünk színpadra, Mozartot operakomponistaként, az emberi lélek nagy ismerőjeként mutatja be. Ezt az estét a fontos, de kevésbé ismert opera, az Idomeneo részleteivel nyitjuk majd. Az egész sorozatnak az a célja, hogy olyan darabokat vegyünk elő, amiket nagyon ritkán lehet koncerttermekben élvezni, pedig szintén remekművek, csak valamiért nem kapta fel őket a zeneirodalom. Februárban basszusra írt koncertáriák is elhangoznak majd, amik éppen olyan fantasztikusak, mint a szoprán áriák, csak szokatlanok és ettől még izgalmasabbak is talán. Eckhardt Gábor pedig elmeséli, mi is van a zene mögött. Ez a három koncert tulajdonképpen három portrévázlat, ami segít közelebb jutni a Mozart-univerzumhoz – kicsit másképp, mint ahogyan azt a koncerteken vagy az iskolában megszokhattuk. Az irány, ahogy megközelítjük őt kézenfekvő, de mégsem biztos, hogy azonnal gondolnánk rá, mikor az életművet megnézzük.

Miért éppen Mozartot választottátok?

Egyrészt azért, mert hozzám közel áll. Másrészt Mozart olyan hívószó, olyan erős brand, hogy mindenki azt gondolja, ismeri. És mi megmutatjuk, hogy igen – de mégsem. Vagy nem úgy, ahogy gondolnák. Úgy szerkesztettük a sorozatot, hogy a zeneértőknek is újdonságot adjon, de azoknak, akik csak hallottak Mozartról is jó bevezető legyen az ő életébe, és a klasszikus zenébe egyaránt.

Bevezetőnek azért kemény.

Nem nehezebbek a darabok, mint például a Kis éji zene. Csak ritkábban hangoznak el. De éppen ezért hívtuk Eckhardt Gábort, hogy mesélje el a népszerű anekdotákat, ezért lesz vetítés érdekes képekkel, helyszínekkel. A visszajelzés az első koncert után is nagyon kedvező volt.

De te miért szerettél bele Mozartba? Mibe szerettél bele?

Nehéz erre válaszolni. Meg lehet magyarázni egy szerelmet, de az sosem az igazság. Még a Zeneakadémia alatt alapított zenekarommal játszottunk sok Mozartot, akkor vezényeltem először a Grabmusikot is. Annyira légies, túlvilági és mégis nagyon emberi. Mozart az öngyilkosság felé vezető útról is letérít bárkit. Tényleg olyan zenéket írt, melyek visszahoznak az életbe. Mozart az életed fölé is emel. Nem sok olyan zeneszerző van, aki nemcsak a fájdalmát, a szenvedélyét, hanem a lélek életből fakadó, mégis életen túli könnyedségét is meg tudja írni. Zenésznek zenéről beszélni azért kínszenvedés.

Mindig úgy készülsz a koncertre, hogy elmélyedsz a zeneszerző életében? Vagy csak magad elé veszed a partitúrát, azzal a koncentrációval és átszellemült arccal, ahogy fogadtál és kész, kiolvasol belőle mindent.

Alapvetően nem kell ismernem az életet, a kotta mindent elárul. Minden érthető belőle – legalábbis a remekműveknél így van. Kinyitod és érted – ettől remekmű. Ha túl sokat tudsz, az viszont néha megterheli a darabot, elvisz tőle. Ahogy idősödöm, azt látom, hogy egyre kevésbé érdekel a kontextus és egyre inkább a zene. A műsor kiválasztásánál viszont jó, ha ismered az életművet is. Ha azt kérdeznék, ismered-e Mozart életművét, azt válaszolnám, nem, nem ismerem. Bár mélyebben ismerem talán, mint mások. De van olyan darab, amit már 150-szer vezényeltem, mégis úgy érzem, nem jutottam a végére, mindig találok és találhatok valami egészen újat. Ha egész életemben csak a Figaro házasságát vezényelném, akkor is azt érezném, hogy nem ismerem eléggé a darabot.

Origo.hu, 2013. 12. 20.