2014. szeptember 9-én jelentős média érdeklődés mellett ismertették a zenekar programját a BMC Budapest Music Center Opus Jazz Club termében. Jelen volt Ács Péter ügyvezető igazgató, Hámori Máté művészeti vezető, karmester, Bús Balázs Óbuda polgármestere, Vásáry Tamás zongoraművész és karmester, Héja Domonkos a zenekar alapítója, a házigazda Gőz László, a BMC igazgatója, Farkas Gábor zongoraművész, a tájékoztató háziasszonya Barabás Éva volt.

Gőz László rámutatott, két önkormányzati nevet viselő zenekar van, a budafoki és az óbudai, az ország 19 szimfónikus zenekara közül az óbudai Danubia az, amely mindig újabb és újabb fiatal tehetségekkel jelentkezik,ők azután egymás után tűnnek fel a nagy zenekarokban.

Ács Péter ügyvezető igazgató az elmúlt évi szezonról szólva elmondta, a legstabilabbak közé sorolható. A zenekari tagok jelentős részét állásba tudták venni, jelenleg ezek száma 48, amely számot szeretnék tovább növelni.

A 2013/2014-es szezonban 80 hangversenyük volt, ebből 41 saját szervezésű, 18 ifjúsági hangverseny és 14 operaelőadás, ami komoly eredménynek számít. Az évadban 43.111 volt a fizetőnézők száma.

A 21. évébe lépett Óbudai Danubia Zenekar az elmúlt évben szinte újjászületett, állandó próbatermet kapott az óbudai önkormányzat jóvoltából, így új helyszíneket, újszerű koncertek révén pedig új kö­zönséget hódított meg. Hámori Máté személyében határozott, kreatív és ambiciózus művészeti vezető állt az együttes élére.

Bús Balázs, Óbuda polgármestere elmondta, a kerület életében nagyon fontosnak tartják a közösség-építést, melyre a kultúra a legjobb eszköz. A Danubia zenekarral 2007 óta nagyon szoros a kapcsolat, ebben az évben már az induló támogatás négyszeresét tudják biztosítani. Az önkormányzat idén önkormányzati tulajdonba vehette a Flórián mozit, amely a továbbiakban a Danubia zenekar próbatermeként, később egyfajta komolyzenei központul is szolgálhat. A végleges kialakításhoz pályázati forrásokat keresnek, önkormányzati támogatás hozzárendelése mellett. A Danubia zenekar a legfontosabb önkormányzati rendezvények állandó fellépője, így az Újévi koncerten, az Óbudai Nyár nyitókoncertjén, ill. az újonnan induló iskolai rendezvényeken.

Euroastra.hu, 2014/09/10