Budapest Jazz Orchestra

zenekar

BJO 2j

 

Az 1998- ban megalakult Budapest Jazz Orchestra igazán nagy áttörést jelentett a hazai jazz élet számára, hiszen létrejött Magyarország első professzionális big bandje, mely hangzásával a ’20- as évek Amerikáját idézte. A zenekar dinamikus fejlődése során a műfaj jelentős zenei állomásait végigjárva mára a kortárs zene világszinten is elismert reprezentálójává nőtte ki magát. A BJO kiváló munkásságának ékes bizonyítéka az elmúlt 15 év, mely idő alatt számos koncert, hazai és nemzetközi elismerés, illetve megszámlálhatatlan külföldi előadó színesítette a zenekar palettáját.

A BJO Ars poeticá-ja: A kortárs jazz, big band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel, és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatit pedig tovább adni a fiatal muzsikus generációnak. A Budapest Jazz Orchestra 15 évvel ezelőtti megalakulásának megfelelően céljának, feladatának tartja az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra honi és nemzetközi interpretálását, a magyar művészeti értékek magas szinten történő képviseletét.
A Budapest Jazz Orchestra állandó résztvevője a hazai és külföldi jazz fesziváloknak: az egyetlen magyar big band, amely meghívást kapott a legrangosabb fesztiválokra, úgy, mint például a Montreux-i Jazz Fesztiválra, illetve a Cannes-i MIDEM fesztiválra. Játszottak a Marciac Jazz Fesztiválon, Ceska Lipa-ban a Jazz Fesztiválon, de koncerteztek már a szintén neves Porgy & Bess Club-ban, Bécsben is – több más jelentős helyszín mellett.

A zenekar rangos hazai művészeti fesztiválok állandó résztvevője, csak néhány példát említve a számos közül: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Sziget Fesztivál, Kapolcs, Művészetek Palotája – Swing Fesztivál, Jazz Tavasz, Debreceni Jazz Fesztivál, bánki Louis Armstrong Fesztivál, Zemplén Fesztivál.

A Budapest Jazz Orchestra muzsikusai nem csak professzionális jazz muzsikusok, de többen közülük jelentős hazai eMeRTon illetve Artisjus díjakkal elismert művészek is.