Gertler Teo

hegedű

gertlerteo

A négyéves korától hegedülő pozsonyi kisfiú játékával az egész zsűrit elbűvölte, akik csodagyereknek nevezték egymás között, miután lélegzetelállítóan előadta Charles Dancla Premier solo című művét. Kesselyák Gergely pedig a fiúcska teljesítményét egy kis hegedűszoborral jutalmazta, amivel továbbjutott az elődöntőbe.

A vegyes házasságból származó, magyarul kissé törve beszélő kisfiú a versenyhez készült kisfilmben beszámol kedvteléseiről, mint amilyen a gördeszkázás. De kiderül az is, hogy a matematikában legalább annyira tehetséges, mint a hegedülésben. A kis Paganini például 8 évesen, a 13 évesek kategóriájában, 64 gyermek közül a 13. helyen végzett egy matematikaversenyen, ami talán annak is tudható be, hogy édesapja is matematikus.

S hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz? Hegedűművész és komponista. De civil foglalkozásra is vágyik, szívorvos szeretne lenni. Igazi energiabomba ez a csepp emberke, aki naponta 3-4 órát is gyakorol a hegedűjén.