Komlósi Ildikó

ének

KI2

Békésszentandráson született. Diplomáját  1984-ben a budapesti Zeneakadémián szerezte, majd Londonban a Guildhall School of Music-ban illetve a milánói Scálában képezte  magát tovább.

Még Zeneakadémiai növendékként a Magyar Állami Operaház tagjává választotta. Az ezt követő években számos szerepben debütált és nagy sikereket ért el. 1986-ban megnyerte a Pavarotti énekversenyt, majd a világhírű tenor partnereként, Verdi Requiemjével debütált Amerikában, Lorin Maazel vezényletével. Sorozatos versenygyőzelmek után Bécsben, Frankfurtban, majd 1990-től a milánói Scálában aratott sikereket. A kilencvenes években Észak- és Dél-Amerikát , majd a Távol-Keletet is meghódította. A New Yorki Metropolitanben 1998-ban debütált. Egyetlen társulatnak sem tagja, folyamatosan érkeznek felkérései a világ legrangosabb operaházaitól, mint pl.a Metropolitan, a londoni Covent Garden, a milánói Scala, a berlini Deutsche Oper, München, Tokio, drezdai Semper Oper és Olaszország minden nagy színházától.

Az utóbbi évek fontosabb sikerei közé tarozik pl. a Zeffirelli által rendezett Aida,  amely a 2006-os Scala évadnyitó előadása volt, és a Covent Garden beli Aida, amit Robert Wilson rendezett és  Antonio Pappano dirigált. 10 éve állandó vendége a veronai Arénának, ahol nagy sikerrel énekli Carmen, Amneris, Santuzza és Laura szerepét. 2006-ban Josè Curával vehették át az Aréna-díjat és ahova az  idén is visszatér  Amneris és Carmen szerepében. 2009-ben hatalmas sikerrel énekelte Santuzza szerepét a Metben is. 2010-ben a Metropolitan fenállásának 125. évfordulóján, az évadnyitó előadásban aratott sikert. 2013. decemberében pedig Az árnyék nélküli asszony Amme szerepèben nyerte el ismèt  a MET közönségének elismerését. 2016-ban is visszavárják.

Komlósi Ildikó széles koncert és operarepertoárral rendelkezik. Csajkovszkij, Donizetti, Ponchielli, Verdi, Mozart, Beetheven, Mascagni,  Bizet, Massenet, Wagner, Mahler művei szerepelnek szereplistáján. Strauss különös helyet foglalt el karrierje első szakaszában, legfőképpen a Rózsalovag és a Komposita szerepével. Bartók Juditját több, mint 150-szer énekelte a világ minden táján, a Bartók-opera „nagyköveteként“ emlegetik külföldön. Egyik kedvenc szerepe a mai napig. Fischer Iván vezényletével, Polgár László partnereként CD-n is megjelent a Decca gondozásában.

2014. január 14-én az Erkel szíházban Amnerisként ünnepelte karrierjének 30. évfordulóját, ahol a közönség  állva tapsolta több, mint 10 percen keresztül.

Legutóbbi felkérései:

Berlin, Cassandra szerepe  a Trójaiakból Roberto Alagnával

Budapest, Az árnyèk nélküli asszony, Amme szerepe, Halász Pèter vezényletével

Veronai Aréna, Aida, Carmen,

Shanghai, az új Concert-Hall nyitó előadása, ahol partnere Renee Fleming

Szentpétervár, Azucena a Trubadúrból.

London, Verdi Requiem, BBC zenekar koncert turnéján,  Vladimir Jurovsky vezènyletèvel.

Szeptemberben Judit szerepében tér vissza a Milanói Scálába.

 

Számos CD és DVD felvétele jelent meg többek között a Decca és a BMG gondozásában.

Gyermekek vagyunk3

KÖNNY

2015.11.24 | 19:30
Zeneakadémia, Nagyterem