Medveczky Ádám

karmester

P1300713_R

Zenei tanulmányait zongorázással kezdte, majd az ütőhangszer – tanszakot végezte el a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában. 1960-tól az Állami Hangversenyzenekarba került üstdobosként. 1968-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakára. A diploma megszerzése után 1971-ben olaszországi kurzusokon vett részt. 1969-ben került az Operaházba, azóta is ez az intézmény állandó munkahelye, ahol kezdetben, mint korrepetitor, később kinevezett karmesterként dolgozott. 1990-től három éven keresztül az Operaház zeneigazgatója volt.

1974–ben az MTV1 nemzetközi karmesterversenyén II. díjat kapott, ez évtől tanít a Zeneművészeti Egyetemen. 1988-tól – 1997-ig a Magyar Posta (később Matáv majd Magyar Telekom illetve Concerto Budapest) Szimfonikus Zenekarának volt a művészeti vezetője. 1997- 2011-ig a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere.

Karmesterként megismerhették Európa szinte valamennyi országában, emellett Amerikában és Ázsiában is több helyen vendégszerepelt.

Kitüntetések: Liszt – díj: (1976), Érdemes Művész (1988), Kossuth – díj (2011)

Az Operaház örökös tagja és 2011-től mesterművésze. 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

013

TEREMTÜNK

2016.04.05 | 19:30
Zeneakadémia, Nagyterem