Oláh Villő

cselló

Oláh VillőOláh Villő

Hatévesen kezdett el gordonkázni Mezey Erika tanárnő irányításával. Szólistaként 9 évesen mutatkozott be a Szentendrei Kamarazenekar élén, mely együttesnek a későbbiekben 10 éven át volt szólamvezető csellistája. Középfokú tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában Záborszky Kálmán és Párkányi Tibor iránymutatásával végezte; itt négy éven át volt szólamvezetője a Szent István Király Szimfonikus Zenekarnak.
A Zeneakadémián Csurgay István osztályába járt. Tanárai voltak még Bánfalvi Béla, Dukay Barnabás, Devich János és Botvay Károly. Tudását olyan művészek mesterkurzusain csiszolta, mint Perényi Miklós, Mező László, Onczay Csaba, Jean Guihen Queyras, Déri György, Párkányi István, Rados Ferenc vagy Gulyás Márta. Művészdiplomáját 2000-ben szerezte, Summa Cum Laude minősítéssel.
Az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekarnak 1994 óta tagja. Ezen kívül játszik az Új Magyar Kamarazenekarban (2013 óta) és az Erkel Ferenc Kamarazenekarban (1997 óta). Rendszeresen kamarazenél, kortárszenei bemutatók köthetők nevéhez; olyan együttesekkel játszik, mint például az UMZE kamaraegyüttes vagy a THReNSeMBLe.