Purcell Kórus

purcell-korus

A PURCELL Kórust 1990-ben Vashegyi György alapította Budapesten, az angol barokk szerző Dido & Aeneas c. operájának koncertszerű előadására.

Az akkor még a Zeneakadémia karmesterképzős növendéke nem is sejtette, hogy 15 évvel később a magyar zenei élet elsőszámú régi zene együtteseként tartják majd számon kórusát.

A kiváló fiatal énekesekből álló kórustagok mindegyike képzett muzsikus, énekes és hangszeres zenész. Emellett sokuk énekel más kórusban, vagy szólistaként más együttesekkel is.

A Purcell Kórus repertoárja gerincét a Gesualdótól Mozartig terjedő periódus zenéje alkotja, de számos alkalommal megszólaltatnak későbbi kompozíciókat is.

Rendszeres fellépői a Fertőd-Eszterházán rendezett historikus Haydn-Fesztiválnak, ennek keretében 2004 szeptemberében a Purcell Kórust – a Capella Savaria kíséretében – Nicholas McGegan vezényelte e fesztiválon.

A Purcell Kórus elválaszthatatlan zenekari partnere az Orfeo Zenekar, mellyel közösen számos televízió-, lemez- és koncertfelvétel készült.