Quartett Escualo

quartett_escualo

Az együttest négy fiatal művész – Ács Péter (nagybőgő), Deli Zsolt (harmonika), Kerek István (hegedű, brácsa) és Mayer Albert (gitár) – hívta életre 2002-ben. A Quartett Escualo repertoárját elsősorban Astor Piazzolla művei képezik, de az együttes szívesen tűz a műsorára kortárs zenedarabokat is. A mintegy öt évre visszatekintő történetük során programjuk folyamatosan bővült, hangjuk és stílusuk számos hazai és külföldi fellépésen csiszolódott. Játszottak a Sziget Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, a Hétrét Fesztiválon Őriszentpéteren, a Zempléni Fesztiválon, valamint meghívást kaptak a Hídünnepre, a Budapesti Búcsúba, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra; ezen kívül több önálló koncertet adtak és rádiófelvételt készítettek.
Az olaszországi Castelfidardóban rendezett Nemzetközi Harmonikaversenyen 2004-ben kategóriagyőztesként végeztek.
Az igazi hazai sikert a 2006-os év hozta meg a számukra, ekkor nyerték meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál által indított Fringe Fesztivál fődíját. Még 2006-ban hosszú alkotómunkát követően és “érési idő” eltelte után az együttes elkészítette első lemezfelvételét.