Miért Lutoslawski? – 2. rész

fo_lutoslawski_witold_en_piano

Gyakran kérdezik tőlünk, miért tűzünk műsorra Magyarországon szinte ismeretlen zeneszerzőket. A válaszunk benne rejtőzik a kérdésben, hogy megismerjék ezeket a szerzőket és műveket. Mert érdemes. Olvasgasson és hallgasson bele Lutoslawski Concertojába. A koncert a Zeneakadémián, 2018. szeptember 20-án hallható majd.

Lutosławski Concertoját 1950-ben, mondhatni Witold Rowicki, a Varsói Nemzeti Filharmonikus Zenekar alapító-karmestere rendelte meg. Rowicki kifejezett kérése volt, hogy a kompozíció zenei anyagában jelenjen meg a lengyel népzene, s hogy a mű adjon lehetőséget a zenekar képességeinek soksznű bemutatására. E szempontok alapján szinte evidensnek tűnik, hogy Lutosławski Bartók néhány évvel korábban bemutatott Concertóját tekintette modellnek.

A két mű rokon vonásai félreismerhetetlenek. A Lutosławski-darab első taktusai – a konok ritmus, egyetlen ismétlődő hang a basszusban – Brahms I. szimfóniájára is utalhat, ugyanakkor ehhez a a könyörtelen „dörömböléshez” talán nem véletlenl választotta a zeneszerző éppen a Fisz hangot, a Bartók-Concerto első tételének alaphangját.

A lengyel népzenében kevéssé járatos hallgató nem feltétlenül ismeri fel az Intrada karakteres főtémájában a Mazovia régió népzenéjének ihletését, azt viszont igen, hogy Lutosławski úgy alakította ki a téma profilját, hogy az alkalmas legyen kontrapunktikus fejlesztésre. Az újabb és újabb szólamok beléptetését Lutosławski a dramatikus fokozás szolgálatába állítja, melynek csúcspontja egyben cezúra is. Az új anyag (második téma) hangvételében, karakterében is más. A pasztorális, némileg elidegenített, fafúvósokra hangszerelt szakasz Stravinsky hatását mutatja, de a folytatás pulzációjában is ráismerhetünk az orosz mester stílusára.

Az első hallásra is jól azonosítható tematikus anyagokat Lutosławski a későbbiekben nagyszerűen kombinálja, ütközteti egymással, állandó mozgásban tartja a tételt, miközben a hallgató végig biztosan tájékozódik az organikus hatást keltő formában. Amikor a cseleszta és a hegedűk éterien magas hangjai mellett a fuvolákon (majd oboán és kisfuvolán) szólal meg a tétel legelején hallott téma, úgy érezhetjük, hogy egy már jól ismert formula merőben új „jelentéssel” gazdagodik, s talán nem elrugaszkodott asszociáció az áttört hangszerelésről Bartók Concertójának második tételére (Párok játéka) assszociálni. Az pedig egészen káprázatos, ahogy e játék fokozatosan feloldódik egy valószínűtlenül tiszta harmóniában (Fisz-dúr).

Az alábbi felvételen a Concerto I. (Allegro maestoso) tétele hallható: