Érdi Tamás

zongora

erditamas

Érdi Tamás Gundel -, Junior Prima -, és Prima Primissima – díjas zongoraművész, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovag- keresztjét, 2019-ben pedig a legnagyobb zenei elismerésnek számító Liszt -díjat. Zongoratanulmányait hatéves korában kezdte Becht Erikánál, aki mind a mai napig tanára. 17 évesen Moszkvában megnyerte a Louis Braille zongoraversenyt, majd a Bécsi Zeneakadémián eltöltött két év után felvételt nyert a Torontói Royal Konzervatóriumba, ahol Leon Fleisher növendékeként szerzett művészdiplomát. Tizenéves hallgató, amikor  megjelenik két hatalmas sikert arató Mozart-lemeze Budapesten majd Torontóban, amely mára ötödik kiadását éli meg. Egy jeles amerikai szaklap, az American Record Guide még 2000-ben Mozart-játéka kiemelkedő érzelmi mélységét és lenyűgöző kifejező erejét méltatta, s azt Rudolf Serkin, Vladimir Ashkenazy, Mitsuko Uchida, Evgeny Kissin és Clara Haskil játékához hasonlította. Koncertjeit a Carnegie Hall, a Lincoln Center és a Barbican Center hallgatóságával együtt immár 28 ország publikuma élvezhette. Magyarországra való hazatérése óta Liszt, Chopin és Schubert lemezei a Hungaroton gondozásában jelennek meg, fő mentorai pedig Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás voltak, akikkel tucatnyi nagy sikerű koncertet adott. Kocsis Zoltán 2010-ben így nyilatkozott: „Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek…az ő játékában, bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Azt merném mondani, hogy Chopin-i mértékkel lehetne ezt a képességet mérni…”. Érdi 2019-ben negyedik alkalommal kapott meghívást Varsóba, a híres Chopin-szobor alatti hangversenyre, ahol több mint négyezres közönség hallgatja. Antoni Grudziński, a Varsói Chopin Társaság elnöke szerint előadó művészi stílusa joggal érdemelte ki a zongoraművészek világ-élvonalában betöltött tartós helyét. Kiemelkedő sikerrel játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal, a Bécsi Mozart Zenekarral, a Szverdlovszki Szimfonikusokkal, a romániai Liszt Év lezárásaként az Enescu Szimfonikusokkal, itthon pedig rendszeresen lép fel a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Érdi Tamás személye fém-jelzi azt a szabadtéri klasszikus zenei fesztivált, amely ötödik éve nyáron kerül megrendezésre,  KLASSZ a pARTon! címmel a Balaton és a Duna partján, ahol esténként világhírű muzsikusok koncertjeit élvezheti a minőségi zenére vágyó több ezer fős közönség. 2018-ban Érdi Tamás az Európai Örökség Évének kulturális nagyköveteként a Fesztivált képviselve átlépte az országhatárt, Pozsony, Rijeka után 2019-ben Bécsbe, a Musicverein nagytermébe kapott meghívást.

georgesans

George Sand

2019.05.11 | 19:00
Budapest Music Center – Koncertterem
georgesans

George Sand

2019.05.10 | 19:00
Budapest Music Center – Koncertterem