Silló István

karmester

Sillo Istvan

1968-ban született Budapesten. Már négy éves korában megmutatkozott zenei tehetsége. Zeneiskolai tanulmányai után 1982-től a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója. Olyan jeles mesterek irányították tanulmányait, mint Wagner Rita, Záborszky Kálmán, Igó Lenke, Ugrin Gábor, Lukács Ervin, Mihály András, Földes Imre és Gál Tamás. Tanulmányai alatt 1987-88-ban korrepetitor a Szakiskola ének tanszakán, valamint 1988-1990-ig a Főiskola klarinét tanszékén.
1986-1990 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó kisegítője, ahol többek között együtt dolgozott Lamberto Gardellivel, Eric Ericcsonnal, Ligeti Andrással és Kobayashi Ken-Ichiroval.
1990-től a budapesti József Attila Színház, majd 1993-1996-ig a Budapesti Kamaraszínház zenei vezetője.
Ezzel párhuzamosan 1990-től a Színház és Filmművészeti Egyetem óraadó, majd kinevezett tanára.
1996-tól 2008-ig a Budapesti Operettszínház karmestere. Ez idő alatt több mint ezer este dirigense, és számtalan bemutató zenei vezetője. Nevéhez fűződik többek között Frank Wildhorn Rudolf című musicaljének világbemutatója, Kocsák Tibor Abigél, és Jávori Ferenc “Fegya” Menyasszonytánc című műveinek ősbemutatója is, mely utóbbi kapcsán a Kortárs Magyar Zene magas szintű megvalósításáért 2007-ben Artisjus-díjat kapott.
Silló István több magyarországi zenekarral dolgozik együtt, többek között az MR Szimfonikusokkal, a Győri Filharmonikusokkal, a Pannon Filharmonikusokkal és a Szegedi Szimfonikusokkal.
2005 óta visszatérő vendége a Szegedi Szabadtéri Játékoknak.
Az elmúlt tíz évben mint karmester vendégszerepelt Németországban, Hollandiában, az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban, Japánban, Kínában, Oroszországban, Malaisiában, Indonéziában, Bruneiben, Vietnámban és Koreában.
2008 szeptemberétől a budapesti Nemzeti Színház főigazgatójának zenei tanácsadója és a színház előadásainak dirigense, valamint 2009 szeptembere óta a Bukaresti “Ion Dacian” Nemzeti Operettszínház első vendégkarmestere.
2010 – 2013  az Óbudai Danubia Zenekar első karmestere.