Tabajdi Ádám

orgonaművész

TAbajdi Ádám 510

az orgonával kapcsolatos első tapasztalatait Dr. Karasszon Dezsőnek köszönheti. Középiskolai tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte orgona- és zongoraszakon, Sárosi Dániel és Grünwald Béla vezetésével. 2009-ben a Szegedi Fiatal Orgonisták III. Nemzetközi Találkozóján “Arany minősítéssel” tüntették ki. 2011-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonatanszakán folytatta tanulmányait, ahol professzorai Fassang László, Ruppert István, Pálúr János és Szabó Balázs voltak. Egyetemi évei alatt számos külföldi tanálmányúton vett részt Franciaországban és Németországban, ahol megismerkedett a fontosabb történelmi orgonákkal. Összesen hat évig töltött be kántori pozíciót a Debrecen Füredi-úti Református Gyülekezetben. Két évig volt tagja az Új Liszt Ferenc Kamarakórusnak. 2016-ban felvételt nyert a Párizsi Conservatoire orgonatanszakára, ahol jelenlegi professzorai Olivier Latry és Michel Bouvard. Párizsban töltött évei alatt  koncerteket adott többek között a versailles-i Királyi Kápolnában, a Saint-Séverin templomban, royaumont-i apátságban, a chartres-i katedrálisban és a párizsi Notre-Dame Székesegyházban. 2017 és 2018 között őt választották a Notre-Dame Székesegyház első orgonista gyakornokának. 2018-ban felvételt nyert a budapesti Zeneakadémia doktori iskolájába. Az orgona mellett szeretett hangszere a zongora. 2016 óta rendszeresen koncertezik szólistaként és kamarazenészként. Előadóművészként eltökélt a magyar- és nemzetközi kortárs zene fejlődésében.